Pályamester cicuskája

Pályamester cicuskája, mit gondolt egy reggel

Tetszett neki a vaspálya, oda heveredett el.

Keresztben a fényes sínen, mosakodott lustán,

Szólt a mozdony, - menj el innen ostoba cicuskám!

Nekem tovább kell haladnom, a fele sem tréfa,

Viszem sok-sok jó utasom, vídám messzi célba.

Menj el innen, te kis lomha! - légy ez egyszer észen!

Szólt a mozdony zakatolva, indulásra készen.

Arrébb ült a cica mégis, annyi esze van hát...

de a sínre csakazértis rátette a farkát....

Le is csapta a mozdony a fele farkát!

Ja - aki a haladásnak útjában áll, így jár.

Kutya-macska-állatok

Szabó Lőrinc  

Cila

Cila, Cilu, Cinciri-minciri.
Behálóznak a mozdulatai.
Itt sétál az íróasztalomon:
nők vonulnak át tükrös agyamon.
Ha valami jó az eszébe jut,
mint két szikrázó, vörös alagút
gyúl s mélyül rögtön kék-sárga szeme.
Légy zümmög tova - szinte száll vele
s aztán tíz percig nézi a plafont:
mi az a gyanús kis fekete pont?
Az imént papírral futballozott,
függönybe, szőnyegbe csavarodott,
most felugrik, a fűtőtestre ül,
könyvekre, az a helye. És örül,
- nem, nem örül: ásít, nyújtózkodik,
végül göngyöleggé kunkorodik,
Cilu, Cinciri, hófehér Cila!
Úgy sajnálom, hogy nem beszél soha...

Pápai Zoltán

Nézeteltérés és békekötés

Jó Lucifer cicám felrohant egy fára,
Bleki kutyám haragját vonta magára.
Lucifer dézsmálta a Bleki virslijét,
Ettől vesztette el kutyám józan eszét.

Azt hiszem, ha Lucifert elkapta volna,
Szegény, most holtában tuti, szót sem szólna.
Szép, fekete szőre felállott a hátán,
Most épp úgy nézett ki, mint maga a Sátán.

Csillagokat szórt a tágra nyitott szeme,
Innen most lemászni, bizony, nem kellene…
Blekikém meg ugrált, ugatott veszettül,
- Megfojtom Lucifert! – megfogadta szentül.

Ugrált körbe-körbe, el akarta érni,
Sehogyan sem tudott Luciferhez férni.
Aztán Bleki megállt, Luciferre nézett,
Mintha azt mondaná, - hagyom az egészet…-

Végül eltelt már vagy háromnegyed óra,
Az én Blekikém hajlott a jó szóra.
Jóízűen ette maradék virslijét,
Degeszre tömve az éhes kis bendőjét.

Azután, mint aki jól végezte dolgát,
Igénybe vette a puha alvó párnát.
Lucifer is lejött nemsoká’ a fáról,
A félelmet gyorsan lerázta magáról.

És mi lett utána, nekem nagyon tetszik,
Luciferem nyugton Bleki mellé fekszik…
Ott alszanak szépen egymásba karolva,
Mintha örök harag, - sosem történt volna.

 

Aranyosi Ervin: A farkas dala

Mindig csapatban, falkában vadászom.
Erős vagyok, és tudatos, nagyon.
Éjszakánként a hegytetőre mászom,
s panaszomat a holdnak ordítom.
- Nem az vagyok, akinek hisztek engem,
meséknek gyűlölt, gonosz ordasa.
Mi összetartunk, – él a csapatszellem,
- nem lennénk sose, farkasnak “farkasa”.
Nem értem hát, miért utáltok minket.
Nem ártunk másnak, ha nincsen rá okunk.
Nem tűrjük meg az ellenségeinket.
S jellemtelent, mi sosem pártolunk.
Falkán belül mi mindig szépen élünk.
Szívünk szeret, bár lelkünk nyugtalan.
Összefogunk, mert együtt többet érünk.
s holnapunk mégis oly bizonytalan.

Aranyosi Ervin: A farkas

Ma élő kutyáink vadon élő őse,
de a rossz híréről nem tehet még Ő se.
Annyi rosszat írtak róla a mesékben,
amit minden gyermek elhitt róla szépen.
Nem is nagyon van már szerte e hazában.
Állatkertben él pár, mint virág a vázában.
Egykor pedig itt is falka-számra éltek,
a falkavezértől a többiek féltek.
Fontos volt a rangsor, a vezér vezetett,
zsákmányból először, ezért Ő ehetett.
Tudjuk, hogy húsevő, ragadozó állat,
de az emberekre ok nélkül nem támadt.
Ritkán előfordult, az hogy embert öltek,
ám az ember sajnos túl sok farkast ölt meg.
Ezért erdeinkben nem honos már régen,
egyszer volt, de már nincs, – úgy mint a mesékben!